Elnökségi ülés – 2011. augusztus 29.

Innen: Wikimédia Magyarország
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
JEGYZŐKÖNYV

amely készült 2011. augusztus 29-én 18:00 órai kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület

elnökségi ülésén, az 1088 Budapest, Rákóczi út 1–3. szám alatt.[1]

Jelen vannak: Gervai Péter elnök, Damokos Bence ügyvezető alelnök, valamint Tisza Gergő és Hanák Gábor elnökségi tagok, valamint egy vendég.

A megjelentek megállapították, hogy az elnökségi ülésen az ötfős elnökségből négy fő jelen van, így az ülés határozatképes.

Tagfelvétel

Az elnökség két jelentkező egyesületbe történő felvételéről a következő egyhangúlag hozta:

9/2011. (VIII. 29.) számú elnökségi határozat
A Wikimédia Magyarország Egyesület H. V-t és S. Á-t felvette tagjai közé.

Könyvelés

Az elnökség megbeszélte a könyveléssel kapcsolatos aktuális kérdéseket, formális határozatot nem hozott.

Civil szervezetekre vonatkozó tervezett új jogszabályok

Az elnökség áttekintette és megbeszélte a tervezett új Civil törvény egyesületet érintő legfontosabb előírásait, különös tekintettel a közhasznúság teljesíthetőségére vonatkozóakra. A jogszabály további, részletesebb megismerése, és a készülő jogszabálytervezet követése szükséges.

Adománygyűjtés és pályázati rendszer

Az elnökség hosszasan beszélgetett a WMF-fel kapcsolatos pénzügyi kapcsolat különböző variációinak egyesület számára előnyös és hátrányos tulajdonságairól. Ennek kapcsán készült egy tételes lista is a következő év tervezett, legfontosabb kiadásairól. Feladatként felmerült több részletkérdés tisztázása az Alapítvány illetékeseivel.

Leendő alkalmazott

Az elnökség megvitatta az első egyesületi alkalmazottal kapcsolatos kérdéseket, előnyeit, hátrányait, az állás megpályáztatásához szükséges lépéseket, és azt, hogy milyen tipikus feladatokat bízna az egyesület az alkalmazottra (valamint ezekre egy időbecslés is készült). A döntést a későbbi, stratégiai tervezéssel foglalkozó alkalomra halasztotta.

2012-es éves terv

Az elnökség megpróbálta összeszedni a 2012-es évre tervezett és lehetséges programokat, valamint ezek költségigényét. A megbeszélés eredményeképpen összeállított anyag a szeptemberre ütemezett, stratégiai tervezéssel foglalkozó találkozóra való felkészülés is egyben.

NCA-pályázatok

A korábbi, 2010-es és 2011-es pályázatok áttekintése, ezekkel kapcsolatosan beszámolási kötelezettség pótlása, valamint támogatási maradvány visszafizetése szükséges. Az elnökség döntése alapján az egyesület a következő időszakra nem tervez újabb NCA-pályázatokon való részvételt.

3G-s router

Felvetődött az a többször felmerült igény, hogy az egyesületi rendezvényeken legyen lehetőség helyi vezeték nélküli internetkapcsolat létrehozására. Ehhez egy megfelelő paraméterekkel rendelkező 3G-s WIFI-s router beszerzése szükséges. Feladat az ilyen eszközöknek való utánajárás.


  1. A jegyzőkönyv csak olyan mértékben tartalmazza az elnökségi ülés résztvevőit, eseményeit és a döntések eredményét, hogy azok a személyiségi és személyes adatokhoz fűződő jogokat, valamint az egyesület jogos érdekét ne sértsék.